Itt a friss lista: ezek a pótfelvételi legnépszerűbb egyetemei
Egy hete ért véget az idei pótfelvételi, hamarosan a most felvett hallgatóknak is indul az egyetem. Mutatjuk, hogy melyik egyetemen kezdik el a legtöbben az őszi félévet.
Egy hete ért véget az idei pótfelvételi, hamarosan a most felvett hallgatóknak is indul az egyetem. Mutatjuk, hogy melyik egyetemen kezdik el a legtöbben az őszi félévet.
Idén is több ezren jelentkeztek egyetemre a pótfelvételiben is. A héten a ponthatárok is kiderültek, most megmutatjuk, melyik egyetemen kezdenek a legtöbben ősszel.
Hamarosan kiderülnek a 2021-es pótfelvételi ponthatárai is. Addig lássuk, hány diákot vettek fel tavaly, ezek közül hányan kerültek be államilag támogatott helyre, valamint hogy melyik egyetemre kerültek be a legtöbben.
Az idei pótfelvételin csaknem 10 ezren adták be a jelentkezésüket valamely egyetemre vagy főiskolára. Bár idén jóval több intézmény hirdetett meg állami ösztöndíjas helyeket, mégsem történt látványos növekedés a pótfelvételizők számában. Mutatjuk a korábbi évek statisztikáit.
Véget ért az idei pótfelvételi, a már felvett 68 ezer fiatal mellé további csaknem 10 ezren szeretnének bekerülni az egyetemek és főiskolák szeptemberben induló képzéseire - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Nemzettel.
Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.